Új utakon

Az áldozatvédelemről általában

Amikor azt a szót halljuk, hogy áldozat, általában valamilyen sérelmet szenvedett, elesett, segítségre szoruló emberre gondolunk. A magyar nyelv értelmezõ szótára és a Magyar értelmezõ kéziszótár szerint az áldozat olyan személy, aki valamely szerencsétlenségnek, sorscsapásnak, emberi gyengeségnek vagy gonoszságnak terhét, nehézségét és súlyos következményét akaratán kívül, olykor méltatlanul is kénytelen elviselni, illetve aki akaratán kívül kerül valamely fonák helyzetbe, vagy megtorlás nélkül kénytelen apróbb nehézséget, alkalomszerû kellemetlenséget elviselni.  

Más megfogalmazás szerint áldozatnak minõsül a bûncselekmény természetes személy sértettje, valamint a Ptk 685. § b.) pontjában meghatározott közeli hozzátartozója, továbbá mindazok a személyek, akik a bûncselekménnyel összefüggésben fizikai, pszichikai, erkölcsi, anyagi sérelmet szenvedtek, vagy alapvetõ jogaik csorbultak. Közeli hozzátartozó a házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbefogadott, a mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelõszülõ, valamint a testvér. Más személy különösen a felfedezõ tanú, a szemtanú, a rendkívüli halálesetekkel érintettek és az eltûntek hozzátartozói. 

Szûkebb értelemben tehát áldozat mindenki, akinek bûncselekmény testi, lelki, sérülést vagy anyagi kárt okozott.

 Az ENSZ Közgyûlés 1985. november 29-én kelt 40/34. számú határozatával fogadott el egy nyilatkozatot, mely a bûncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozatainak nyújtandó igazságtétel alapvetõ elveirõl szól. 

 A Nyilatkozat az alábbiak szerint határozza meg a bûncselekmények áldozatainak fogalmát:

1. Az "áldozat" azokat a személyeket jelenti, akik egyénileg vagy közösen - sérelmet szenvedtek, beleértve a testi vagy szellemi sérülést, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteséget vagy alapvetõ jogaik lényeges csorbítását olyan cselekmények vagy mulasztások által, amelyek sértik a tagállamokban érvényes büntetõtörvényeket, beleértve a hatalommal való bûnös visszaélést tilalmazó törvényeket.

2. Az egyén ezen Nyilatkozat alapján áldozatnak tekinthetõ, függetlenül attól, hogy az elkövetõt azonosították vagy letartóztatták, vád alá helyezték vagy elítélték-e, valamint tekintet nélkül arra, hogy az elkövetõ és az áldozat között létezik-e családi kapcsolat. Az áldozat fogalma magába foglalja - ahol helyénvaló - a közvetlen áldozat közeli családját és eltartottait, valamint az olyan személyeket, akik a veszélyben lévõ áldozat megsegítését, illetve az áldozattá válás elhárítását célzó beavatkozás során szenvedtek sérelmet.

3.  Az itt foglalt rendelkezések alkalmazandók mindenkire, bármiféle megkülönböztetésre - fajra, színre, nemre, korra, nyelvre, vallásra, nemzetiségre, politikai vagy egyéb véleményre, kulturális hiedelmekre vagy gyakorlatokra, vagyonra, születésre vagy családi állapotra, etnikai vagy társadalmi származásra és rokkantságra - tekintet nélkül.

 Mint láthatjuk az áldozat fogalma nem csak a konkrét sérelmet szenvedett egyénre terjeszthetõ ki, hanem sokkal szélesebb körben is értelmezhetõ.


A viktimológia

 Miután tisztáztuk az áldozat fogalmát, meg kell vizsgálnunk, hogy a társadalom és a tudomány hogyan próbálta, próbálja segíteni az áldozattá vált embereket.

 A bûncselekmények sértettei helyzetének jogi, pszichikai, szociális és más vonatkozású kérdéseivel foglalkozó tudomány, a viktimilógia.

 A viktimológiai gondolkodás kialakulásának idõpontjára vonatkozóan megoszlanak a vélemények. Az általánosnak mondható felfogás szerint a viktimológia tudományos alapjainak a megteremtése a II. világháborút követõ idõszakra tehetõ, Hans von Hentig, Benjamin Mendelsohn és Henri Ellenberger munkásságának köszönhetõen. Az áldozatok iránti társadalmi szolidaritás a 60-as, 70-es években erõsödött fel és vált cselekvõ erõvé.

Európában az erõszakos bûncselekmények áldozatai állam általi kártalanításának 1964-ben, Nagy-Britanniában történt bevezetése, az amerikai kontinensen pedig a feminista mozgalom ilyen irányú felerõsödése jelzi ezt.  

A viktimológia lökésszerû fejlõdéshez vezettek az olyan nemzetközi kezdeményezések és dokumentumok, mint a már említett 1985. évi ENSZ deklaráció, az Európa Tanács 1983. évi konvenciója, valamint különbözõ ajánlásai1985-ben és 1987-ben. Ezek a dokumentumok nagy jelentõséggel bírnak, mivel az egységes Európa felé haladva körvonalazzák a teljesítésre váró minimumszabályokat. 

A bûnözés áldozatait világszerte felfedezték, és a legújabb kriminálpolitikai elképzelések homlokterébe kerültek. Nemzetközi szinten a viktimológiát a tudomány igen divatos területeként tartják számon.  

 Az 1940-es, 1950-es években a fent említett három szakember arra mutatott rá, hogy az áldozat  viselkedésével, kialakult szokásaival gyakran lényeges szerepet játszik bizonyos bûncselekmények, különösen a személy elleni erõszakos bûncselekmények kialakulásában. Az áldozat és az elkövetõ közötti kapcsolatnak, az áldozat kauzális (közreható) szerepének vizsgálata, továbbá az áldozatok osztályozása, viselkedésük típusainak meghatározása és a bûncselekmény létrejöttében játszott szerepük elemzése azonban kezdetben valamiféle kioktatást és az áldozati felelõsség hangsúlyozását eredményezte. 

Benjamin Mendelsohn a következõ áldozati kategóriákat különböztette meg:  

- a teljesen ártatlan áldozat,

- az áldozat kevésbé bûnös, mint az elkövetõ

- az áldozat ugyanolyan bûnös mint az elkövetõ,  

- a nagymértékben, teljes egészében, illetve kizárólagosan bûnös áldozat,

- a provokáló és meggondolatlan áldozat 

Az áldozat felelõsségének ilyen megközelítését késõbb sok kritika érte. Mendelsohn eredeti szándéka nem az elkövetõ felmentésére, hanem inkább olyan modell kidolgozására irányult, amelyre alapozott megelõzõ programok csökkenthetik a viktimizáció mértékét és súlyát.

Figyeljen gyermekére
városbiztonság
szenvedélybetegségek
családon belüli erőszak
áldozatvédelem
Hírek
programajánló
képtár
video
Bűnmegelőzési akadémia